MEDI-ATOR

Bemutatkozás

Lábánné dr. Bakay Kinga

Tanulmányaim:

Közel harminc évet dolgoztam fogorvosként az egészségügyben, egyetemi oktatásban, és a gyógyszeriparban. Az Igazságügyi Minisztérium bejegyzett mediátora vagyok. Nagy családom van, férjem, három felnőtt családos és egy gimnazista gyerekem. Eddigi életem során sokszor volt szükségem a konfliktusok békés kezelésére, melyben nagyon fontos szerepet tulajdonítok a megfelelő kommunikációnak. Mediátori munkám során szeretnék olyan környezetet biztosítani, ahol a feleket egy mindenki számára megfelelő egyezséghez segítem, hogy elkerülhető legyen a probléma elmérgesedése.

A mediációról


A mediátor az a bizonyos pártatlan személy egy vita során, akinek a feladata, hogy mederben tartsa a beszélgetést, ügyeljen arra, hogy a hangnem ne durvuljon el, és elősegítse a feleket abban, hogy rátaláljanak egy olyan közös megoldásra, amely mindenki számára elfogadható. A cél nem az, hogy a másik félből „kipréseljük” a legtöbbet, hanem az egyezség elősegítése.

Amennyiben a fennálló vita olyan jellegű, hogy a felek perre mennének, a mediáció segítségével sok esetben elkerülhető a bírósági út. Általában kevésbé viseli meg a feleket időben, idegileg, érzelmileg és anyagilag mint a pereskedés.

A mediáció azonban jóval több, mint permegelőzés. Ugyanúgy használható kapcsolatrendezésben családtagok között, párkapcsolatban, üzlettársak között.

A MEDIÁTORT AZ ORVOSHOZ HASONLÓAN TITOKTARTÁS KÖTELEZI!

Szakterületek

Árak


Az első mediációs ülés ára 4 000 Ft, a résztvevők számától függetlenül. E bemutatkozó ülés hossza 1 óra, ekkor tudjuk megbeszélni, a kérdéses esetet, és benyomást szerezhetnek a mediáció hangulatából.

A továbbiakban az ár a következően alakul:

Kapcsolat

Közvetlen e-mail küldés

Lábán Tamás - © 2016